A kelet-európai nők nagyobb veszélyben
Az idei esztendőben az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmával, január 26-án ismertette az Anya-lánya méhnyakrák prevenciós program részleteit az Egészséges Ifjúságért Alapítvány. A program üzenetei minden eddiginél aktuálisabbak, hiszen csak Európában 60 000 nő(i) betegszik meg évente ebben a halálos kórban, és sajnos a betegek fele életét veszti a méhnyakrák miatt, holott ez a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazásával szinte teljes egészében megelőzhető lenne. Már nálunk is forgalomban van a méhnyakrák elleni védőoltás, amit tizenévesek és felnőtt nők egyaránt kérhetnek.
A méhnyakrákban szenvedők egyharmada sajnos a fiatal, 15-45 év közötti nők köréből kerül ki. (ii) Kelet-Európában jóval magasabb a megbetegedések és az ebből következő halálozások száma.(iii) Romániában például 11-szer nagyobb a veszélye annak, hogy egy nő méhnyakrákban veszti életét, mint Finnországban, ugyanakkor Litvánia esetében 8-szor, míg a bolgár nők 7-szer nagyobb rizikónak vannak kitéve.(iv) Magyarországon is közel 500 nő hal meg évente méhnyakrákban. A számok mögött elsősorban az áll, hogy Nyugat-Európában és a skandináv régióban jóval fejlettebb szűrő és oltási programok működnek, amelyekkel elérték, hogy a nők és a serdülő lányok többsége figyel erre a súlyos problémára. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét célja, hogy minden nő számára egyértelművé váljon: a méhnyakrák védőoltással és rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatal megelőzhető. A dedikált hetet az Európai Méhnyakrák Szövetség (European Cervical Cancer Association - ECCA) szervezi minden esztendőben, idén több más, daganatos betegségekkel foglalkozó szervezet is csatlakozott az európai kezdeményezéshez: a Nemzetközi Rákellenes Unió (International Union Against Cancer - UIC), az Európai Rák Szervezet (European CanCer Organisation - ECO) és az Európai Rákellenes Ligák Szövetsége (Association of European Cancer Leagues - ECL A).
Gyermeknőgyógyászok a jövő nemzedékéért
Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány ezért tavaly szeptemberben elindította az „Anya-lánya programot”, mely nyitányaként elkészült a www.anyalanya.hu weboldal azért, hogy eloszlassa a nők körében keringő tévhiteket, és hitelesen tájékoztassa a felelős édesanyákat és lányaikat. A weboldal legfontosabb üzenetei: a méhnyakrákot a humán papillomavírus ún. magas kockázatú törzsei okozzák, a megbetegedések 70%-ért a 16-os és 18-as típusok felelősek.(v) Ugyanakkor jó hír, hogy ezen vírusok ellen már forgalomban van oltóanyag, amit fiatalok lányok és felnőtt nők egyaránt kérhetnek, a feltétel csupán az oltás előtt negatív nőgyógyászati citológiai lelet. Senki ne hagyja figyelem nélkül ezt a lehetőséget, hiszen minden aktív szexuális életet élő nő veszélyeztetett: az adatok szerint a felnőtt nők 80%-a életében legalább egyszer megfertőződik HPV-vel.
A program legfontosabb üzenete az hogy a méhnyakrák napjainkban szinte teljes egészében megelőzhető a védőoltással és a rendszeres szűréssel. A jövő nemzedékének védelmét tűzte ki célul a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciója is, és átfogó orvosi programokat indít, melyben a gyermeknőgyógyászok és a gyermekorvosok együtt dolgoznak a legfiatalabbak védelmén. A méhnyakrák elleni védőoltást ugyanis már a szexuális élet kezdete előtt is javasolt felvenni, de a szülők és a kislányok kevés információval rendelkeznek erről.
Sikeres kampány tavaly, idén új médiaszemélyiségek támogatják a programot
„Tavaly szeptemberben Geszler Dorottya, Détár Enikő és Zoltán Erika állt az élére az Anya-lánya programnak, őket hallhattuk-láthattuk számtalan tv-s, rádiós és sajtóinterjúban. Munkájuk révén sikerült felkelteni a nagyközönség figyelmét, hiszen több ezren látogattak el az oldalunkra, és nagyon sok kérdést kaptunk különböző rendezvényeken is a programmal kapcsolatban. Mindemellett úgy érezzük, hogy eredményes hatást csak akkor tudunk elérni, ha ezt a kommunikációt továbbra is folytatjuk. Emiatt nagyon örülünk annak, hogy Szabó Tünde Olimpiai-, Világ-, és Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő is csatlakozott kislányával együtt a kezdeményezésünkhöz, sportolóként és onkológus feleségként is fontosnak tartja céljainkat, ezért ajánlotta fel támogatását.
Az elmúlt fél évben csak édesanyák vettek részt a kampányban, holott üzeneteink minden aktív szexuális életet élő nőnek szólnak, azoknak is, akik még gyermekvállalás előtt állnak. Hiszen minden felnőtt nőnek érdeke, hogy ne fertőződjön meg. Őket szeretnénk megszólítani Ördög Nóra műsorvezető segítségével, aki idén csatlakozik az Anya-lánya kampányához.” – mondta Dr. Horváth Szabolcsné, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány társelnöke.
Az idei évben a kommunikációs kampány mellett számos más projektet is tervez az Alapítvány, a program keretein belül. „Az elmúlt év a kommunikáció jegyében zajlott, ebben pedig a média szerepe elengedhetetlen. Idén szeretnénk mozgósítani és motiválni a nőket, ezért több pályázatot és aktivitást tervezünk, ami közelebb viszi a témát az emberekhez. Még nem zárult le a „Védd meg a mamát!” multimédiás pályázat, mely segítségével a tiniket szeretnénk megszólítani. Ezen a kreatív pályázaton a fiataloknak azt kell megfogalmazniuk, hogy ők miként védenék meg magukat és a édesanyáikat a méhnyakráktól. Tavasszal a felnőtt, szexuálisan aktív nők részére tervezünk egy online pályázatot. Bár elsősorban az édesanyákhoz szólunk, nem szabad elfeledkeznünk azokról a fiatal nőkről sem, akik még családalapítás előtt állnak. Idén szeretnénk őket is aktívan bevonni a programba. Talán ezzel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a huszonévesek is felelősnek érezzék magukat a saját egészségükért és tegyenek meg mindent a méhnyakrák elkerüléséért.” – tette hozzá az Alapítvány társelnöke.
--------------------------
Az Egészséges Ifjúságért Alapítványt 1991-ben hozták létre azzal a céllal, hogy előmozdítsa az ifjúság egészséges lelki és testi fejlődését, különös tekintettel a szenvedélybetegségek megelőzésére, a családi életre nevelésre, és a környezettudatos magatartás kialakítására. Az alapítvány számos konferenciát, kampányt szervezett különféle, fiatalokat érintő kérdésekben – például drogproblémák, hepatitis betegség megelőzése, iskolai feszültségoldás stb. – illetve rengeteg sporteseményen is jelen volt, támogatva ezzel a fiatalok egészséges fejlődését. Az Alapítvány az elsők között vállalkozott arra, hogy a nemzeti drogstratégiához illeszkedő, országos jelentőségű regionális stratégiát alakítson ki. A szenvedélybetegségek megelőzésének iskolai, kortárs-segítői közösségi módszereit összegyűjtve módszertani programcsomagokat kínál a szakembereknek és az önkéntes segítőknek. „A családi életre való nevelés” című projekttel azt kívánták elérni, hogy az ifjúság ismerje meg a korszerű családtervezés valamennyi módszerét, és ha a családtervezés időszakát éli, képes legyen alkalmazni annak érdekében, hogy egészséges utódok szülessenek. Ezen túl egy Családtervezési Szolgáltató Központot is működtet 1992-től kezdődően a Váci Jávorszky Ödön Kórházzal közösen Vác városa és vonzáskörzete számára.
További információ:
www.anyalanya.hu
Glázer Szilvia
30/393-74-11 glazer.szilvia@vipr.hu
Forrás:
(i) Ferlay J, Boyle P et al. Cancer incidence and mortality in Europe, 2004. Annals of Oncology 2005 16(3):481-488
(ii) Ferlay J, Boyle P et al. Cancer incidence and mortality in Europe, 2004. Annals of Oncology 2005 16(3):481-488
(iii) Levi F. Inequalities in health in Europe, BMJ. 2001 March 31; 322(7289): 798
(iv) Arbyn M, Autier P, Ferlay J (2007) Ann Oncol 18:1423-142, Arbyn M, Raifu AO, Autier P, Ferlay J (2007) Ann Oncol 18: 1708-1715
(v) Bosch X, Burchell A, Schiffmann M et al. Epidemiology and Natural History of Human Papillomavirus Infections and Type-Specific Implications in Cervical Neoplasia. Vaccine 26S (2008) K1–K16