A diszlexia hátránya







Diszlexia

A lemaradás behozható

A nagycsoportos gyermekek egy részénél még nem értek be azok a funkciók, amelyek az iskolai tanulás feltételei. Sokszor a szülők maguk is felfigyelnek bizonyos problémákra, máskor az óvónőknek tűnik fel a gyermek lemaradása társaihoz képest.

A nagycsoportba lépő gyermekek logopédiai felmérésénél nemcsak a beszéd megfelelő szintű fejlettségének vizsgálatára kerül sor, hanem a részképesség-gyengeség felismerését elősegítő szűrésre is. Ezt a későbbiekben kiegészítő, illetve részletesebb vizsgálat(ok) követheti(k), ha szükséges.

Odafigyeléssel

Bizonyos gyermekek között gyakrabban fordul elő részképesség-gyengeség. Mindenképpen figyeljük azon kicsi emberek fejlődését, akiknél:

  • a beszéd fejlődése később indult meg (akkor is, ha korán logopédiai segítséget kapott), azaz megkésett vagy akadályozott beszédfejlődésű volt,
  • a mozgásfejlődés megkésett, vagy bizonyos mozgások kimaradtak (pl. a mászás),
  • a családban előfordult már olvasási vagy más tanulási probléma,
  • a szüléskor valamilyen komplikáció adódott.

Segítsünk!

Komoly problémáról akkor van szó, ha a gyermeknek a felsoroltak közül több területen is nehézségei vannak. Ha a szűrővizsgálat és a részletesebb vizsgálat is a részképességek elmaradását mutatja, a gyermeknek mindenképpen segítségre van szüksége a sikeres iskolai felkészüléshez. Természetesen – mivel óvodásokról van szó – ezen területek fejlődése leghatékonyabban célirányosan szervezett, fejlesztő-játékos tevékenységekkel befolyásolhatók.
A foglalkozásokat logopédus vagy fejlesztő pedagógus vezeti, aki a szülőnek is tanácsokat ad az otthoni tennivalókkal kapcsolatban.

Jó válsztás

Ha a fejlesztés sikerei ellenére a gyermek iskolakezdéskor is nehézségekkel küzd, fontos, hogy jól válasszunk: lehetőség van logopédiai osztályban megkezdeni az általános iskolát – a döntésben a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye segít –, és mindenképpen javasolt olyan osztályt választani, ahol az olvasástanítás során hangsúlyt fektetnek a megfelelő előkészítésre, megelőzve ezzel a későbbi olvasási-tanulási problémák kialakulását.

Ha a gyermeknél felmerül a tanulási nehézség veszélyeztetettsége, akkor logopédus vagy fejlesztő pedagógus külön foglalkozásokon segíti felkészülését az iskolakezdésre.

Milyen jelek utalnak diszlexiaveszélyre?

  • A gyermek figyelme csapongó, nehezen összpontosít a látottakra, hallottakra, nem kitartó.
  • Beszédhibája (pl. pöszesége) a logopédiai kezelés és a rendszeres gyakorlás ellenére is nehezen javul, makacsul elhúzódik.
  • A beszédben gyakran felcserél szótagokat.
  • Szókincse szegényes, lassan gyarapodik, a szavakat nehezen tudja egy-egy fogalomkörbe csoportosítani (pl. állatok, gyümölcsök).
  • A szavakhoz hibásan kapcsol toldalékokat.
  • Nehezen fejezi ki magát, nem használ összefüggő mondatokat.
  • A gyermek bőbeszédű, de mondanivalójának nincs igazi tartalma, a lényeg kiemelésére nehezen képes.
  • Ritmusérzéke rossz, bizonytalan, nehezen érzékeli a hosszú és a rövid hangokat, nem tud szótagolni.
  • Nem szeret verseket tanulni, a mesehallgatás nem köti le.
  • Nem tudja elkülöníteni egymástól az eltérő hangokat, különösen nehezen különbözteti meg egymástól a zöngés–zöngétlen mássalhangzókat.
  • A hangok egymásutániságát helytelenül érzékeli.
  • Beszédmegértési problémái vannak (pl. gyakran visszakérdez, a mesével kapcsolatos kérdésekre nem tud válaszolni).
  • Testrészei meghatározásában bizonytalan, nem tudja megnevezni a térbeli viszonyokat (előtte-mögötte, jobb-bal tévesztés stb.), a síkban is rosszul tájékozódik: pl. képeket következetesen jobbról balra rak sorba, sorrendet téveszt, formákat tükrözve rajzol, elforgatva másol le. Az időben is nehezen igazodik el: összekeveri az évszakokat, napszakokat.
  • Nagy- és finommozgásai ügyetlenek: pl. gyakran elesik, nem szeret rajzolni, nehezen hangolja össze keze és szeme mozgását. Gyakran kialakulatlan, hogy melyik kezét használja, melyik keze a domináns.
  • Látás alapján nem vagy nehezen ismer fel formákat, főleg ha azokat más méretben, környezetben kell keresni, vagy eltérő irányba néznek, nehezen ismeri fel a különbségeket.
  • Nehezen ismeri fel a részeknek az egésszel való összefüggését, illetve fordítva, nehezen bontja az egészet részeire, pl. nem tud egyszerű puzzle-t kirakni, egy tárgyat apróbb részletéről felismerni. A hangokból nem ismeri fel a teljes szót (m-a-c-i =maci), nem tudja a szavakat hangjaira bontani.
  • Gyenge a mozgásos, a látási és a hallási emlékezete.

Szerző: Dr. Németh Brigitta

Forrás: Anyák Lapja

Tornagyakorlatok diszlexiásoknak

A diszlexia enyhíthető olyan tornagyakorlatokkal, amelyek segítenek összehangolni a két agyfélteke munkáját. Ilyen gyakorlatok a kúszás, a négykézláb mászás, a pókjárás (négykézláb mászás úgy, hogy a hát legyen alul) és a rákmászás (lábakkal előrefelé kell haladni).

Kezdetben lassan gyakoroltassuk ezeket a gyerekkel, lehetőleg naponta, és ügyeljünk az ellentétes kéz-láb harmonikus mozgására. Ne engedjük hibásan gyakorolni, elkapkodni a gyakorlatokat, türelemmel szoktassuk rá a kicsit a helyes mozdulatsorra, és arra is figyeljünk, hogy se szellemileg, se fizikailag ne fáradjon el túlságosan! Számítsunk rá, hogy a gyermeknek kezdetben nem lesz könnyű jól végrehajtania a mozgásokat.

Ajánlható könyvek:


Csabay Katalin: Lexi és Lexi iskolás lesz

Kocsis Lászlóné–Rosta Katalin: Ez volnék én?

Marosits Istvánné: Tudod-e?
Vissza a betegségek listájához

Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések


Mosoly fala a gyermekkórházban

2010. 07. 29.

Mosoly fala a gyermekkórházban A Heim Pál Gyermekkórház falain ezentúl új mesés képekkel találkozhatnak a vizsgálatra várakozó gyerekek. Az épület Központi Laboratóriuma mostantól színes mesefigurákkal csal mosolyt az ott várakozó kisgyermekek arcára. Tovább a cikkre


Mi legyen a hátizsákban?

2010. 06. 04.

A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Ez mindenképpen hasznos időtöltés, hiszen a tiszta levegőn gyaloglással töltött órák szinte belülről masszírozzák a szervezetet. Érdemes azonban felkészülnünk a kisebb-nagyobb balesetekre, kényelmetlenségekre is. Mit ajánlatos tehát a hátizsákba csomagolnunk, hogy ne érjen meglepetés? Nyár a túrázások, kirándulások ideje