Az epilepszia mint rejtélyes beteség







Epilepszia

Vihar az agyban

Az epilepsziát ősidők óta egyfajta titokzatosság veszi körül. Az idők során különféle nevekkel illették ezt a sajátosan sokarcú, gyakran félelmet keltő betegséget. Nevezték szent betegségnek, frásznak, nyavalyatörésnek, érdekes módon szívbajnak, de még „szívfogásnak” is.

Sajnos még napjainkban is a világ számos helyén ellenérzéssel fogadják, sok helyütt valósággal kiközösítik az epilepsziásokat – talán leginkább a tünetek látványos és ijesztő volta miatt. Vannak országok, ahol nem engedélyezik számukra a házasságkötést, nem kaphatnak gépjárművezetői engedélyt, vagy ha kitudódik a bajuk, elbocsátják őket a munkahelyükről. Az idegenkedés és az előítélet oka minden bizonnyal az, hogy az emberek igen keveset tudnak a betegség mibenlétéről. Igaz, nem könnyű kiismerni a kór természetét, hiszen számos különféle oka lehet, s megnyilvánulási formái is igen változatosak.

Született, szerzett

A különböző epilepsziás tünetek közvetlen kiváltó oka az agy hirtelen, erős elektromos kisülése, amely testszerte görcsös állapotot idéz elő az izmokban. A fokozott görcskészség lehet veleszületett vagy szerzett.

Genuin vagy veleszületett epilepsziához vezethet a várandós anya valamely betegsége, a születéskor elszenvedett különféle traumák, például agyvérzés, a fogós szülés okozta sérülések, a nyakra tekeredett köldökzsinór következtében fellépő oxigénhiányos állapot vagy az agyi ödémák, amelyek a központi idegrendszer, az agy károsodásához vezetnek.

Jóllehet a veleszületett epilepsziát többnyire a méhen belüli életben vagy a szülés során elszenvedett, valamilyen központi idegrendszeri károsodás okozza, kialakulásánál örökletes hajlamról is beszélhetünk. Nem véletlen, hogy az epilepsziások családjában több, hasonló betegségben élő családtag él. Sokukra jellemzők a már említett úgynevezett rokonbetegségek: migrénesek, dadogók, hajlamosak az indokolatlanul erős indulati kitörésekre, dührohamokra, sokan közülük szenvedélybetegek, gyermekkorukban gyakran fordul elő náluk éjszakai felriadás, alvajárás, éjszakai bevizelés.

Az epilepszia szerzett formáinak eredete könnyebben kideríthető. Bármilyen koponyasérüléssel járó baleset, agyhártyagyulladás, mérgezések, anyagcserezavarok kiválthatnak epilepsziát. De éppen így e tünetek kialakulásához vezethet a gyermekkorban elszenvedett gyakori súlyos középfülgyulladás, a különböző fertőző betegségek, erős köhögés nyomán fellépő apró agyi bevérzések. Megemlítendő, hogy vannak idiopathiás formák – azaz olyan epilepszák, amelyeknek az eredete ismeretlen.

Érzékcsalódás

Az epilepszia jelentkezési módja a típusos vagy klasszikus nagyroham, a grand mal. Ez a forma joggal kelt félelmet a kívülállókban, s ugyanakkor rendkívül veszélyes a betegre nézve. Minden bizonnyal a nagyrohamok látványa által kiváltott sokkoló hatás miatt vált ez a betegség félelmetessé és titokzatossá az emberek szemében. Már a rohamot megelőző egy-két órában a beteg nyugtalanságot észlelhet, fejfájásról, szédülésről panaszkodhat.

Előfordul hányás, hányinger, heves szívdobogás, de más vegetatív tünetek is felléphetnek. A rossz testi közérzetet nyomott, ingerlékeny érzelmi állapot kíséri. Közvetlenül a nagyroham kiváltódása előtt sajátos bőrérzések lephetik meg a beteget: zsibbadások, hangyamászáshoz hasonló érzékcsalódások.

Több esetben lépnek fel hallási hallucinációk is. A beteg ezután elveszíti az eszméletét, végtagjai görcsbe rándulnak, összeesik, majd a földön fektében a testét hevesen dobálni kezdi. 

Hol vagyok, mi történt?

Az öntudatlanság bekövetkezte után az egész test görcsös állapotba kerül, az arc szederjessé válik, a szája sarkában habos nyál jelenik meg. A látvány valóban ijesztő, ám nem szabad, hogy a környezet elveszítse az önuralmát. Ha a roham kialakult, már semmit nem tehetünk ellene, ám ügyelhetünk arra, hogy a beteg elkerülje a komolyabb sérüléseket.

El kell távolítani a közeléből minden kemény, éles tárgyat, ám mozgásában nem szabad korlátozni. Ha a szája nyitva van, helyezzünk a fogai közé egy zsebkendőt vagy valamilyen más puha tárgyat, hogy el ne harapja a nyelvét, de ha a fogsora szorosan zárva van, ne próbáljuk meg szétfeszíteni a száját. Ha lehet, fordítsuk az oldalára, majd a feje alá helyezzünk kispárnát, hogy megóvjuk az esetleges fejsérüléstől.

A beteg a nagyroham után néhány perccel fejfájással, zavartan ébred, általában nem tudja, hol van és mi történt vele. Hirtelen álmosság tör rá és hosszú, mély álomba zuhan, gyakran bevizel. Nem ritka a rohamot követő láz sem. A beteg számára a roham elmúltával biztosítanunk kell a zavartalan pihenést. Előfordul, hogy még az ébredést követő néhány órában is a tudat ködös marad, hangulata nyomott, testileg-lelkileg megviselt.

Vigasztaló, hogy napjainkban már számos gyógyszer áll rendelkezésre, amelyek segítségével megelőzhető a rohamok túlnyomó részének a kialakulása, s amelyek évekig tartó rendszeres fogyasztásával – elsősorban a gyermek- és ifjúkorban – az epilepsziát gyógyítani is lehet.

Kiesett idő

Az epilepsziás görcs legenyhébb változata az általában a gyermekkorban fellépő kisroham, az úgynevezett petit mal. A beteg néhány másodpercre megdermed, maga elé bámul, beszéde elakad, majd a csupán pillanatokig tartó, enyhe eszméletvesztés után hirtelen magához tér. Többnyire anélkül, hogy észlelte volna, bármi is történt vele, folytatja a félbeszakadt tevékenységet.

A petit mal közben is felléphetnek villámszerű kis izomrángások, főleg a szemhéjon vagy a végtagokban. Hasonló ehhez az állapothoz a „távollét”, szaknyelven absence, amely szintén csak kisebb gyerekeknél jelentkezik. Többnyire csak abban különbözik a kisrohamtól, hogy még rövidebb ideig tart. Gyakran alig észlelhető, ilyenkor mindössze annyit lát a szülő, hogy játék, futkározás közben a gyerek hirtelen felbukik, ízületei – akár egy rongybabáé – összecsuklanak, ám azon nyomban fel is pattan és szalad tovább.

Érzékelési zavarok

Az epilepsziák egyik sajátos formája az úgynevezett pszichomotoros roham, amelyre elsősorban mozgásautomatizmusok, különböző lelki-érzelmi és vegetatívszervi tünetek jellemzők. E tünetek igen változatosak lehetnek. A pszichomotoros roham hallási, szaglási és látási hallucinációkkal, sajátos éles pillanatokkal járhat, amelyek során a beteg erős szagokat érez, különféle hangokat hall, autótülkölést, harangzúgást, sistergést, fülzúgást, esetleg egy-egy igen élesen és világosan kivehető tárgy képe jelenik meg előtte.

Akaratlan mozdulatokat végez, leggyakrabban csámcsogó, cuppogó szájmozgások lépnek fel nála, esetleg vaktában, céltalanul fel-alá járkál a szobában, de nem ritkán váratlan dührohamot produkál. A beteg gyakran kerül álomszerű zavartság állapotába, amelyben mintha mindent távolról látna, olykor sajátos ismerősségi érzések lepik meg, vagy ellenkezőleg, idegenszerűnek éli meg a környezetét és az eseményeket. Gyakran jelentkezik szédülés és mutatkoznak testsémazavarok is. A beteg általában nem veszíti el az eszméletét, a roham éppen ezekben a sajátos érzékelési zavarokban és furcsa lelki élményekben zajlik le.

Az eszméletvesztéses állapot sok veszély forrása lehet, hiszen a beteg gyakran olyan erővel vágódik a földhöz, hogy könnyen megsérülhet, akár össze is törheti magát, az arc- és rágóizmok görcse következtében pedig elharaphatja a nyelvét.

Különös válaszok

Ideggyógyászok és pszichiáterek megfigyelése, hogy az epilepsziás megbetegedéshez úgynevezett epilepsziás karakter is járul. Legjellemzőbb sajátosságai a kisülésszerű, heves érzelmi megnyilvánulások, valamint a hosszantartó, tapadó, perszeveráló érzelmek. A beteg már a legkisebb ingerre is túlzott hevességgel reagál, ugyanakkor a tevékenységeiben lassú, kimért, sokszor kifejezetten aprólékos és szőrszálhasogató. Beszéde vontatott, kissé modorosnak tetsző.

Egyesek már korán észreveszik magukon, hogy különösen reagálnak a környezet ingereire, és azt is tapasztalják, hogy a környezetük másképp bánik velük. Különösen gyerekeknél fordul elő, hogy elsősorban kiszámíthatatlan reakcióik, félelmet keltő rohamaik miatt kirekesztődnek az egészséges társak csoportjából. Számos konfliktusba keverednek indulatosságuk, szélsőséges érzelmeik, hangulati ingadozásaik miatt. Többnyire a szüleik is kivételezetten bánnak velük, túlságosan óvják, kényeztetik őket.
 
Az örökös aggodalmaskodás, a rohamok veszélyességének gyakori eltúlzása, a tabuk és tilalmak tömege a gyermek önállótlanságához vezethet, önbizalmának elvesztésével járhat.

Izgalom nélkül

Tény, hogy az epilepsziás betegeknek kímélő életmódot kell folytatniuk. Lehetőleg tartózkodniuk kell az izgalmaktól, amelyek fokozhatják az agy görcskészségét, kerülniük kell a lármás, fényekkel, zajokkal terhes környezetet. Mindenekelőtt a tévé előtt töltött időt szükséges a minimálisra csökkenteniük, hiszen a tévé és komputer képernyőjének vibráló fényei könnyen izgalomba hozhatják az agyat és válthatnak ki rohamot. Hasonló okok miatt kell óvakodniuk az erős napfénytől, a túlzásba vitt napozástól is. Javasolt számukra a teljes absztinencia, a dohányzás, az alkohol és mindennemű izgatószer élvezetének elhagyása.

Az epilepsziás gyermeknél a pályaválasztásnál is tekintetbe kell venni állapotát. Kerülni kell azokat a foglalkozásokat, ahol egy váratlanul fellépő eszméletvesztés életveszélyt jelenthet, például a közlekedésben, a forró kemence mellett vagy a magasban végzett munka folyamán.

Dr. Flamm Zsuzsa, gyermekpszichológus

Forrás: Baba Patika

Vissza a betegségek listájához

Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések


Mosoly fala a gyermekkórházban

2010. 07. 29.

Mosoly fala a gyermekkórházban A Heim Pál Gyermekkórház falain ezentúl új mesés képekkel találkozhatnak a vizsgálatra várakozó gyerekek. Az épület Központi Laboratóriuma mostantól színes mesefigurákkal csal mosolyt az ott várakozó kisgyermekek arcára. Tovább a cikkre


Mi legyen a hátizsákban?

2010. 06. 04.

A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Ez mindenképpen hasznos időtöltés, hiszen a tiszta levegőn gyaloglással töltött órák szinte belülről masszírozzák a szervezetet. Érdemes azonban felkészülnünk a kisebb-nagyobb balesetekre, kényelmetlenségekre is. Mit ajánlatos tehát a hátizsákba csomagolnunk, hogy ne érjen meglepetés? Nyár a túrázások, kirándulások ideje