A nap 24 órájában mozgásban vannak a hiperaktív gyermekek







Hiperaktivitás

Nem akar rosszat

A hiperaktív gyermekek a nap huszonnégy órájában mozgásban vannak, figyelmüket csak ritkán köti le egyetlen dolog, nem képesek a koncentrálásra, s állandóan „rosszalkodnak”.

Korábban nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a gyermekek csökkent koncentrálóképességének, s esetenként kisegítő iskolákban kaptak helyet annak ellenére, hogy értelmi képességeik gyakran jobban voltak az átlagos gyermekekénél. Alapvetően nem a figyelemfelkeltés a céljuk, egyszerűen csak a folyamatos mozgással vezetik le határtalan energiájukat. Sajnos a szülők többsége nem is gondol arra, hogy gyermeke hiperaktív lehet, így az ilyen gyermekek túl sok negatív visszajelzést, szidalmazást kapnak. Pedig ügyetlenségüket nem a felnőttek bosszantása vezérli, hanem a mozgáskoordináció zavara okozza.

Semmiképpen ne legyünk ingerlékenyek vagy türelmetlenek a gyermekkel, mert az további viselkedésbeli problémákhoz, a fizikai fenyítéssel való nevelés pedig akár agresszióhoz is vezethet.

Tünetek

Hiperaktív gyermekA hiperaktív gyerekek gyakran rosszul tájékozódnak, s nehezen állapítják meg az egyes irányokat, sokszor problémát okoz számukra az írás-olvasás is. A tünetek hátterében nem minden esetben áll idegrendszeri probléma, olykor az ingerszegény környezet miatt is kialakulhat. A hiperaktivitás gyakran már óvodáskorban megfigyelhető. A csökkent koncentrálóképesség, az ügyetlenség, figyelmetlenség mind erre utaló jelek lehetnek. Teljes bizonyossággal az iskolában derül rá fény, amikor nem csupán ő maga képtelen egy-egy órát végigülni, de társait is akadályozza a zavartalan koncentrálásban.

Megoldások

Már egészen kis korban is fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a gyermekekre: az ügyességi és képességfejlesztő játékok sokat segíthetnek a fejlődésben. Elengedhetetlen, hogy a hiperaktív gyermekek számára kialakítsunk egy viszonylag változatlan napirendet. Az előre meghatározott programok, az altatás idejének kialakítása nem csupán a gyermek, de a szülő számára is segítséget jelenthet. A megoldás olykor a szakember segítsége lehet, aki általában viselkedésterápiával igyekszik javítani a helyzeten. Az iskoláskorú gyermekeknél gyakran nyugtatókkal segítik a beilleszkedést. Ezt megpróbálhatjuk helyettesíteni homeopátiás szerekkel, gyógyteákkal, melyek nem teszik tönkre a gyermekek szervezetét.

Nevelés

A hiperaktív gyermekek nevelése nehéz feladat. A szülőknek sok türelemre van szüksége, hogy gyermekük szokatlan viselkedését megértsék, és számára hasznos segítséget jelentsenek. Fontos a szabályok bevezetése. Mindig a legfontosabbal kezdjük, ne terheljük egyszerre túl sok információval a gyermeket. Mindig magyarázzuk el mit, miért kell tennie, különben nem fogja követni utasításainkat. Ugyanúgy szükségük van a folyamatos pozitív visszajelzésre, mint az egészséges gyermekeknek, így ha állandó ügyetlenségüket, rosszalkodásukat szidalmazással viszonozzuk, soha nem lesznek képesek a normális fejlődésre.

Szerző: Kókai Kata

Forrás: Anyák Lapja

Vissza a betegségek listájához

Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések


Mosoly fala a gyermekkórházban

2010. 07. 29.

Mosoly fala a gyermekkórházban A Heim Pál Gyermekkórház falain ezentúl új mesés képekkel találkozhatnak a vizsgálatra várakozó gyerekek. Az épület Központi Laboratóriuma mostantól színes mesefigurákkal csal mosolyt az ott várakozó kisgyermekek arcára. Tovább a cikkre


Mi legyen a hátizsákban?

2010. 06. 04.

A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Ez mindenképpen hasznos időtöltés, hiszen a tiszta levegőn gyaloglással töltött órák szinte belülről masszírozzák a szervezetet. Érdemes azonban felkészülnünk a kisebb-nagyobb balesetekre, kényelmetlenségekre is. Mit ajánlatos tehát a hátizsákba csomagolnunk, hogy ne érjen meglepetés? Nyár a túrázások, kirándulások ideje