Gyerekbetegs�gek







Gyermekbetegségek.hu legfrissebb cikkei

Megelőző fogászati kezelések

Gyakorlatilag nincs olyan fogászati probléma, amit egy jó szakorvos ne tudna helyrehozni. A letört, vagy elvesztett fog pótlására ma már számtalan módszer létezik, mégis szerencsésebb, ha kellő odafigyeléssel megelőzzük a bajt. Ne csak a vészhelyzetek elhárításában kérjük fogorvosunk segítségét, forduljunk hozzá tanácsért a helyes fogápolással, a megelőzéssel kapcsolatban is.

 

 

Rejtett lepedékek

Becslések alapján a magyar átlagember a szükséges 4 helyett, évente csak 1 fogkefét használ el. Ezek után nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy a helyes fogmosás lépéseivel kapcsolatban sem vagyunk tisztában, tehát, aki rendszeresen ügyel is a megfelelő szájhigiéné betartására, az sem biztos, hogy elkerülheti a fogszuvasodást.

A helyes fogmosás lépéseit könnyen elsajátíthatjuk plakkfestés segítségével. A plakkok a fogakon és a fogak közt képződő lepedékek, melyek még gondos fogápolás mellett is kialakulhatnak, s így hozzájárulnak a fogkő megjelenéséhez, a fog szuvasodásához, de ínygyulladást is okozhatnak. A plakkok színe a fogak színével megegyező, fehéres árnyalatú, ezért plakkfestés során, melyet közvetlenül fogmosás után végzünk, egy speciális, színes oldatot kenünk fel az összes fogfelszínre. A festék a lepedéket és fogkövet festi csak meg, eltérő mértékben, tehát a még friss lepedék világosabb színű, a régebbit pedig sötétebbre festi.

 

A helyes fogápolás elsajátítása

Sokan felnőttként sem vagyunk tisztában a helyes fogtisztítás lépéseivel, így a páciensek többsége meglepődik a plakkfestés eredményén. –magyarázza dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa. A látható lerakódásokat ezután fogkefe segítségével távolítjuk el, így megfigyelhetjük, hogy mely területeket kell ezután az otthoni fogápolás során különös gonddal kezelnünk. A szájápolási oktatás során megtanítjuk a fogselyem és fogköztisztító használatát is.

 

Ne a fájdalom vigyen fogorvoshoz

Az otthoni fogápolás mellett fogaink megóvása érdekében fél évenként akkor is javasolt fogorvosunkat felkeresnünk, ha semmilyen panaszunk nincsen.

A fogászati állapotfelmérés segítségével még idejében észrevehetjük a kisebb szuvasodásokat. A kezdődő, így ekkor még viszonylag kevesebb fogkő eltávolításával és a szájhigiéné ellenőrzésével megelőzhetjük az ínygyulladás és a fogágybetegségek kialakulását. Az állapotfelmérés során a fogorvos a fogak mellett a szájüreget is ellenőrzi, így –különösen dohányosok esetében- idejében felfedezhetőek a daganatos elváltozások is. A panoráma röntgen segítségével nem csak a fogak, de az őket körülvevő fog, az állkapocs ízület és az arcüreg állapotáról is képet kaphatunk, így a szájvizsgálat során esetleg rejtve maradt elváltozások, krónikus gyulladások is felfedhetővé válnak.

 

Szuvasodás megelőzés: barázdazárás

A fogak egyenetlen felszínén lévő barázdák nagy veszélyt jelentenek fogszuvasodás szempontjából. Az őrlőfogak rágófelszíni barázdáinak réseibe a fogkefe szálai gyakran már nem érnek el, így ezen a részen könnyen alakulhat ki fogszuvasodás. A barázdazárás során ezeket a vékony réseket töltjük fel folyékony tömőanyaggal, így megelőzhető, hogy a nehezen tisztítható barázdák elszuvasodjanak.


2010.02.17.

Forrás: Oxygenmedical.hu


Kérjük hogy hozzászólását a netikett maximális figyelembevételével fogalmazza meg! Nevének és
e-mail címének megadása előtt feltétlenül olvassa el felhasználási feltételeinket!










 

Orvosi tanácsadás

Gyermekbetegségekkel kapcsolatban szakértőink készséggel állnak rendelkezésére Önnek is.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy szakértőink 48 órán belül válaszolnak. Sürgős esetben forduljanak mielőbb a gyermek kezelőorvosához.

Olvasson bele az eddig feltett kérdésekbe és válaszokba!

Tegye fel kérdését Ön is!





Kérjük, hogy a kérdés elküldése előtt szíveskedjék a kérdéssel összefüggő témakörök közül választani. Csak egy témakör választható.

Témakörök:








A felhasználási feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatot
elolvastam és tudomásul vettem.

Amennyiben Ön a "honlapon és e-mailben" válaszadási opciót választja,
a kérdésére adott szakértői válasz megjelenik a honlapon az Orvosi tanácsadás
oldalon.


Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések