Dr. Szövetes Margit általános gyermekgyógyászat







Általános gyermekgyógyászat

  Kérdés
Tisztelt Doktornők! 3,5 éves kislányom ma délutáni alvása után úgy kelt föl, hogy tele volt a ruhája hajjal. Mikor átöleltem, a kezemben is elég sok haj maradt, a hajas fejbőrből is jött még ki. Átnéztem a fejét és azt tapasztaltam, hogy egy viszonylag kis területen, teljesen kopasz a kislány. Fájdalma nincs, nem került semmilyen vegyszer a fejére. Kérdésem az, hova tudom vinni Őt és mi lehet ez? Ilyennel még nem találkoztam és meg vagyok ijedve. Köszönettel: Vargha Tiborné
Kedves doktornő! A kisfiú 4 hónapos. Ezt megelőzően volt egy valamilyen virusfertőzős vizsgálata, amely a székletből megvizsgálva negatív lett.Ez előtt ez kb. két héttel volt. Most azonban a baba nem akar se enni, sem inni ráadásul a folyékony széklete (napi 4-5 alkalom!) sem múlt el azóta sem. Elvittem ugyan egy doktornőhöz, ám az csak ránézett és azt mondta nincs semmi baja. Nagyon nem vagyok megelégedve annak a doktornőnek a un.vizsgálatával és a hozzáállásával..stb. A Mai napon felvittem Bp-re gyermek
unokám 5 éves.mandulaműtétje volt két hete.olykor nagyon kellemetlen szájszaga van még most is.mikor beteg volt akkor volt érezhető.azt hittük elmúlik a műtét után.még most is belázasodik,de semmi problémát nem találnak.aggódunk.mi lehet a baj?
Kedves Doktornö! A kisfiam 4 és 1/2 hónapos,szopizik.Egy késö délután elkezdett csuklani és amikor este elaltattam csak akkor maradt el a csuklása.Viszont másnap reggeltöl szinte egész nap csuklott az alvások kivételével.Vizet is adtam neki és szopizott is de csak nem múlik el.Tudok még tenni valamit,hogy megszünjön a csuklása? Köszönettel:F Nóra
Kedves doktornő! A lányomnál thyreodotis betegséget állapítottak meg és érdeklődnék hogy az ős sejt beültetés segíthet-e ?
Tisztelt Dr Szövetes Margit! Ezúton köszönöm a gyors válaszát,normaflorét az antibiotikum előtt is már adtam a széklet gyakori nyálkássága és esetenként sötét zöld színe miatt!Anyatejes a kisfiam,most hat hónapos.kevés teát fogad el.füle nyomásra nem érzékeny így javaslatára felvesszük a kapcsolatot a fül orr gégésszel!Köszönöm tisztelettel Karácsonyi Hajnalka
KEDVES DOKTORNO.OTEVES KISFIAM ALLANDO ORRVERZESSEL KUZD.MINDENFELE GYOGYSZERT KAPTUNK DENEM SEGIT.MI A TEENDOM.ES MIERT VERZIK EVEK OTA,NAPI ES EJJELI TOBB ALKALOMMAL.NEHA SPONTAN ELALL,NEHA VISZONT 20-30PERCIG SEM TUDOM ELALLITANI
Tisztelt Szakértő! Két és fél hónapos kisfiam náthás lett és piros a torka, a doktornő penicillint és c vitamint írt fel . Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy nem lenne e szükséges a hozzátáplálást elkezdeni hogy a gyógyszertől később ne legyenek panaszai, mert eddig csak anyatejet evett. Köszönettel Tóth Adrienn
Tisztelt Doktornő én azzal a kérdéssel fordulok őnhőz hogy 2-éves kislányom még csak pár szot beszél de aztis csak néha néha mondja pl:anya apa mama papa testvére neve:Ádi. Már voltunk hallásvizsgálaton de nem találtak nála halláscsökkenést kérném segítségét mit csináljak. Segitségét előreis köszönöm. Tisztelettel Tőke Jenőné.
űdvőzlőmdr -nő kislányom 7ésfél hónapos nagyon szeret kint aludni a szabadban ,de nagyon hideg van napkőzben is .hány fokban lehet még kint altatni és mennyi ideig maradhat a levegőn?kőszőnettel anyuka
SZertnem meg kerdezni hogy mibol lehet eszre venni hogy egy 5 honapos babánal lement a cukorszintje. Ilyenkor mi a tendő?
Kislányom 5-és fél honapos kb.3-honapja vannak hányási rohamjai ami eleinte hetente most már kéthetente jön rá.2-honapos koráig tudtam anyatejet adni neki azota különbözö tápszereket probáltunk,de nem szünik meg.és igy fejlődni se tud .3850-gr-mal született és most 4450-gr-am.fojamatosan a korházakat járjuk vele,de nem tudják mi okoza.igy segiteni se tudnak.Elöre is Köszönöm /egy kétségbe eset anyuka/
tiszteltdr-nő kislányom6és fél honapos infulenzából nehezen akar kigyógyulni náthás éjjel sokszorfelábredt odavettem magunk mellá ,megszoptattamvolt hogy elaludtunk most meg nem akar a kiságyába aludni ,mit tegyek hogy visszaszokjon?kőszőnettel ANYUKA
Üdvözlöm! Két hónapos kisbabám vérszegány, ezért az orvosunk vasat írt fel. Azóta nagyon nehezen székelünk. Hogyan tudom ezt enyhíteni azon kívül hogy az adagot elosztom egész napra. elöre is köszönöm:gabriella
Kedves Doktornő!3 és féléves kisfiam szeptember elsején kezdte az óvodát,de két hét után belázasodott,és piros volt a torka.Vi írusos torokgyulladása volt.Erre nem kapott semmit,csak Nurofent és C-vitamint ajánlott a Doktornője.3 nap múlva mikor visszavittem,ekkor már az orra is folyt megvizsgálta megint a doktornő,ekkor már mandulagyulladása is volt.Ekkor kapott antibiotikumot,2 dobozzal,és orrspray-t.Így majdnem 2 hetet volt itthon.Teljesen meggyógyulva ment megint óvodába,de 3 napja megint folyik az orr
Tisztelt Doktornő! Kislányom decemberben lesz 3 éves, augusztus végén kezdtük a bölcsődét. Egy hét beszoktatás után, egy teljes hetet itthon voltunk, mert belázasodott és piros volt a torka. Antibiotikumot kapott, orrfolyás nem jelentkezett. Következő héten ismét ment 3 napot, utána megint belázasodott, ismét antibiotikum, másnap már sűrű váladék az orrból. Köptetőt is kapott. Ennek most 6.napja.Nagyon erősen köhög , kicsit hurutos, de már hányt a köhögéstől. Elvittem orvoshoz, most köhögéscsillapítót kapo
Jó napot Kivánok. Két és féléves gyermekemnek székrekedése van. Még soha nem volt ilyen problémánk. Glicerin kupot használtam ami jó is volt, de nem szeretném rászokatni. Mit tegyek? Egy aggódó édesanya.
Tisztelt Doktornő! Középső, 3 éves fiam most kerül óvódába és most költözködünk. Kb. fél éve már szobatiszta nem volt vele gond. Most viszont egyre többet fordul elő vele, hogy becsúszik hol a kaki hol a pisi általában játék közben. Úgy érzem, sajnálja az időt a WC-re menésre vagy eljátsza az időt. Ez kb. 1-2 hetes dolog. A költözést és az ovit látszólag várja nem érzékelteti, hogy gondja van vele. Mit tegyek ön szerint? Hogy viszonyuljak a kérdéshez? 1 hét és kezdődik az ovi... Várom válaszát Üdvözlette
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! 19 éves fiam, már 3 éve állandóan taknyos,orra sokszor eldugul, és sokszor turházik. Váladéka átlátszó, de reggel mikor kifújja az orrát enyhén sárga. Semmilyen más problémája nincs. Maga szerint mi lehet az oka ennek, mi a teendő? Válaszát előre is köszönöm.
Meg szeretném kérdezni hogy ha a köldök kiemelkedik az már sérv?És ha az akkor mit lehet tenni vele?Visszahúzódhat magától?Mert 8 hetes kisfiamnak kb 2 hete kiemelkedett addig szép volt.Köszönöm ha válaszol! Tisztelettel: Csárdiné Horváth Rita



 

Orvosi tanácsadás

Gyermekbetegségekkel kapcsolatban szakértőink készséggel állnak rendelkezésére Önnek is.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy szakértőink 48 órán belül válaszolnak. Sürgős esetben forduljanak mielőbb a gyermek kezelőorvosához.

Olvasson bele az eddig feltett kérdésekbe és válaszokba!

Tegye fel kérdését Ön is!





Kérjük, hogy a kérdés elküldése előtt szíveskedjék a kérdéssel összefüggő témakörök közül választani. Csak egy témakör választható.

Témakörök:








A felhasználási feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatot
elolvastam és tudomásul vettem.

Amennyiben Ön a "honlapon és e-mailben" válaszadási opciót választja,
a kérdésére adott szakértői válasz megjelenik a honlapon az Orvosi tanácsadás
oldalon.


Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések


Mosoly fala a gyermekkórházban

2010. 07. 29.

Mosoly fala a gyermekkórházban A Heim Pál Gyermekkórház falain ezentúl új mesés képekkel találkozhatnak a vizsgálatra várakozó gyerekek. Az épület Központi Laboratóriuma mostantól színes mesefigurákkal csal mosolyt az ott várakozó kisgyermekek arcára. Tovább a cikkre


Mi legyen a hátizsákban?

2010. 06. 04.

A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Ez mindenképpen hasznos időtöltés, hiszen a tiszta levegőn gyaloglással töltött órák szinte belülről masszírozzák a szervezetet. Érdemes azonban felkészülnünk a kisebb-nagyobb balesetekre, kényelmetlenségekre is. Mit ajánlatos tehát a hátizsákba csomagolnunk, hogy ne érjen meglepetés? Nyár a túrázások, kirándulások ideje